A mostanában piacra lépett Virtavia érdekes és új típusokkal kedvez az FS2004 és FSX tábornak. Ezúttal a Sikorsky MH-53J Pave Low III került terítékre, amely négyféle és nagyfelbontású külső festést, teljes FSX modellt (árnyékok, textúrák), animált hátsó rámpát és oldalajtókat, üzemanyag utántöltő csonkot, autentikus pilótafülkét és a gép üzemeltetéséhez szükséges ellenőrzőlistát foglal magában. A kutató-mentő Sikorsky HH-53B/C/H Super Stallion továbbfejlesztéseként létrejött MH-53 sorozat mindössze 72 példányban készült. A kis magasságban, nagy távolságú bevetésekre, nappali és éjszakai, továbbá nagyon rossz időjárási körülmények között bevethető helikoptert a speciális egységek bevetésére, utánpótlására vagy kivonására használták. Ezeken a bevetéseken egy MC-130H Combat Talon biztosította a navigációs és rádiókommunikációs támogatást, a légi üzemanyag feltöltést pedig egy MC-130P Combat Shadow végezte. Az MH-53J a típus legnagyobb, legerősebb és legjobban felszerelt változata. A terepkövető radarral, előrenéző infravörös kamerával (FLIR), inerciális és műholdas (GPS) navigációs rendszerrel felszerelt helikopter személyzete hat fő (2 pilóta, két fedélzeti mérnök és két lövész), miközben 37 teljesen felszerelt katona szállítására képes.

Nagyon beindult a Virtavia, ugyanis néhány napja jelent meg a Sikorsky SH-3 Sea King addonja. Az FSX kiegészítő a Sea King tízféle modifikációját tartalmazza (tengeralattjáró-elhárítő, kutató/mentő, szállító), húszféle különböző festéssel. Autentikus pilótafülke (3D-ben is, beleértve az utaskabint is), eredeti hangok, ki-be kapcsolható pilóta megjelenítés, animált hátsó és oldalajtók jellemzik. Az amerikai Sikorsky által tervezett és gyártott kéthajtóműves, úszótestű SH-3 Sea King tengeralattjáró-elhárító (ASW - Anti-Submarine-Warfare) helikopter először 1959 március 11-én repült, az Egyesült Államok haditengerészeténél pedig 1961-ben állt szolgálatba. 1971 februárjában egy Sea King halászta ki a tengerből az Apollo 14 visszatérő egységét és az amerikai elnöki helikopterek között is megtalálható néhány példány. Idős kora ellenére a típus napjainkban, több üzemeltetőnél is szolgálatban áll, liszenszváltozatát Olaszországban az Agusta, Japánban pedig a Mitsubishi gyártotta. Az angol Westland Sea King az eredeti General Electric T58-GE-10 hajtómű liszenszváltozatát, a Rolls-Royce Gnome-ot kapta meg.

Megjelent a Virtavia féle Jakovlev Jak-52 FSX és FS2004 verziója. A tíz részletes külsőt tartalmazó addont a pilóták modellje, a két és háromtolú légcsavarral készült változat, részletes virtuális pilótafülke, eredeti hangok, nyitható pilótafülke és könnyen leolvasható műszerek jellemzik. Az együléses Jak-50 továbbfejlesztéseként kialakított típus először 1976-ban emelkedett levegőbe, a szovjet DOSAAF (a hadsereg, a légierő és a haditengerészetet támogató önkéntes szövetség) 1979-ben állította szolgálatba. A pilóták alapkiképző és műrepülő gépe egy 9 hengeres, 360 lóerős Vedeneyev M14P csillagmotorral van felszerelve, amely a fordított üzemanyag és kenőrendszerének köszönhetően 2 perces hátonrepülést tesz lehetővé. Az állítható szögű kéttollú légcsavart a motor az óra járásával ellentétesen forgatja. A mindössze 998 kg tömegű gép kiváló műrepülő jellemzőkkel bír, könnyen vezethető és könnyű vele leszállni. A +7 és -5G közötti terhelésre méretezett típus 180 fok/másodperc sebességgel képes orsózni. Mint a legtöbb szovjet típus, egyszerű üzemeltetési körülmények között is alacsony a karbantartási igénye. A motorindítás, az ívelőlapok, a futóművek, a kerékfékek és a földi kormányzás is pneumatikus működtetésű. A Jak-52 a Magyar Légierő alapkiképző gépe. A 2004-ben modernizált, Jak-52M néven bemutatott típus modernizált M-14Kh motort és háromtollú légcsavart kapott.

A háromféle típusváltozatot (FB-111A, F-111F (plusz egy "F" a AN/AVQ-26 Pave Tack elektro-optikai konténerrel), F-111G (beleértve egy 'csupasz' G változatot) érkező Virtavia addon FS2004-re készült. Hét különböző külsőt, a változtatható-szárnynyilazás, az ívelő és féklapok, a pilótakabin, az üzemanyag-utántöltő nyílása és a belső bombatérajtó animált. Részletes virtuális pilótafülke, beleértve a pilótát és a fegyverzetkezelő (WSO) tisztet is. A General Dynamics közepes hatótávolságú "Földimalac" (Aardvark) közepes bombázójának első példánya 1964. december 21-én repült először. A kezdeti nehézségek ellenére az első példányokat már 1967-ben megkapta az Új Mexikóban állomásozó 474. taktikai repülőezred 428., 429. és 430. repülőszázada. A típus valós harci körülmények közötti tesztelése érdekében hat példányt Délkelet-Ázsiába telepítettek át. Valamivel több mint egy hónap alatt három gép veszett el a Vietnám feletti bevetésekben, így a tesztet leállították. Mint később kiderült, a veszteségek a vízszintes stabilizátor hibája miatt következtek be. Az F-111A 1973 szeptemberében tért vissza a hadszíntérre, még éppen időben, hogy az "Operation Linebacker" utolsó hónapjában, majd a "Linebacker II" hadműveletben aktívan résztvehessen.

Megjelent a Virtavia új FS2004/FSX addonja, az Eurocopter AS365N Dauphin. Az addon nyolc egyedi külsőt, eredeti hangokat, az eredetivel megegyező indítási és leállítási eljárást, nyitható ajtókat, virtuális pilótafülkét és a személyzetet tartalmaz. A Dauphin (Delfin) közepes helikopter az egyhajtóműves AS 360 továbbfejlesztéseként, behúzható futóművel, erősebb (492 kW-os) Arriel 1C hajtóművekkel, továbbfejlesztett rotoraggyal, megnövelt méretű faroklégcsavarral készült. Az első prototípus 1979 március 19-én repült először, sorozatgyártását pedig 1982-ben kezdték meg.

Egy év fejlesztés után ma megjelent a Virtavia FSX addonja, a Rockwell B-1B Lancer. Részletes külső és pilótafülke modell, a műszerek nagy része az eredetinek megfelelően működik. Üzemanyagrendszer, hajtóműindítás, egyedi hangok, bömbölő utánégető. :) A B-1A négy elkészült prototípusából a 74-0158 gyári számú példány 1974. december 23-án hajtotta végre első repülését. A meredeken emelkedő fejlesztési költségek és az 1976-ban Japánban leszállt MiG-25 pilótája, Viktor Belenko szerint gépe rendelkezik a "nézz lefelé-lőjj lefelé" képességgel, vagyis a B-1A hirtelen védtelenné vált a levegőből érkező fenyegetésekre. A már addig is rettenetesen bonyolult elektronikai védelmi rendszer továbbfejlesztése óriási költségeket emésztett volna fel, miközben alig szárnyalta volna túl a már régen szolgálatban álló Boeing B-52 Stratofortress képességeit. A típus fejlesztését 1977-ben állították le. Reagan elnökké választása után a programot felülvizsgálták, a B-1A áttervezésével a gép felszállósúlyát megnövelték, így több üzemanyagot és fegyvert vihetett magával. A gép szerkezeti tömegét ahol lehet csökkentették, az elérhető csúcssebességet pedig 2 Machról 1.25 Machra mérsékelték. Képessé tették a fegyverzet külső felfüggesztési pontokon hordozására, továbbá hagyományos szabadesésű bombák bevetésére is alkalmassá vált.