A részlet a korábban készült Fokker Dr.I típusleirásból:

1917. szeptember 23-án Voss eltávozásra készült, de mivel volt még ideje és a gépe a Fokker F.I 103/17 készen állt a repülésre. Valószínűleg arra gondolt, amikor von Richthofen 48 légigyőzelemmel a tarsolyában 1917 áprilisának végén eltávozása előtt még egy bevetésre felszállva, a front felett 3 újabb angol gépet legyőzve, 51-re növelte légigyőzelmei számát és így tért vissza Németországba. Voss is képes volt erre, hiszen szeptember 11-én ő is három gépet lőtt le, de az azóta eltelt 12 napban egyetlen lelövése sem volt.

Egyedül szállt fel a délutáni, front feletti bevetésre, belefutott a 60. repülőszázad S.E.5a típusú gépeibe. Annak ellenére, hogy egyedül volt (bár a légiharc egy részében Karl Menckhoff is vele harcolt egy vörös orrú Albatrosszal), Voss megtámadta az angolokat és több gépen is találatot ért el. Mivel a gépek zuhanni kezdtek, Voss azt remélhette, hogy lezuhanásukat megfigyelik és jelentik a német frontvonal katonái. De majdnem azonnal Voss egyszerre szembetalálta magát az 56. repülőszázad gépeinek második hullámával, akikhez nemsokára ugyanezen század harmadik hullámának egy része is csatlakozott.

Az 56. repülőszázad ekkor már nagyon ismert és elismert volt a Királyi Repülőcsapatok berkeiben. Voss valószínűleg nem tudta, hogy az angolok legtapasztaltabb és legsikeresebb ászait készül megtámadni, ami hamarosan a Nagy Háború egyik leghősiesebb légiharcaként vonul be a történelembe. A német ellenfelei (az általuk összesen elért légigyőzelmeikkel együtt) között volt James T.B. McCudden őrnagy (57 légigyőzelem), Arthur Rhys-Davids hadnagy (25 légigyőzelem), Richard A. Maybery százados (21 légigyőzelem), Gerald H. Bowman (32), Reginald T.C. Hoidge főhadnagy (28 légigyőzelem) és Keith K. Muspratt százados (8 légigyőzelem), több más pilóta mellett. Voss még ekkor is elhagyhatta volna a légteret kelet felé, mert az S.E.5 pilótái ezt nem tudták volna megakadályozni.

Voss agresszív és vakmerő vadászpilóta volt, a légiharcot választotta. Még mindig biztos volt abban, hogy percek alatt a kavarodásban néhány gépet le tud lőni közülük, majd nyomás a hazai reptérre. Annak ellenére, hogy pozíciója bizonytalanabb volt mint máskor, Poelcappelle frontvonala felett repülve támadásba lendült. Néhány percig fölényben volt az S.E.5 gépekkel szemben, bár soha nem tudta meg, a második hullám mindegyik gépét eltalálta. Pontos találatainak következtében Verschoyle P. Cronyn és Muspratt gépei olyan súlyosan megsérültek, hogy kénytelenek voltak kiválni a harcból.

Rhys-Davids hadnagy eltalálta Karl Menckhoff (20 légigyőzelem) vörös orrú Albatros gépét, aki így kénytelen volt kényszerleszállni. Voss ezután egyedül nézett szembe az angol birodalom legjobb pilótáival, a történet legjobban McCudden könyvéből ismert (Five Years in the Royal Flying Corps), amely a háború után lefordítva, több német könyvben is újra megjelent. A Karl Bodenschatz által írt JG I. hivatalos története is tartalmazza, címe: Jagd in Flanderns Himmel. McCudden azt írta: "Mostanra a német triplán az alakzatunk közepén volt, fantasztikus volt látni, ahogy gépét repüli. Úgy látszott, hogy a pilóta mindannyiunkra egyszerre nyit tüzet, miközben másodjára is sikerült mögé kerülnöm. Egy másodpercre is nagyon nehéz volt mögötte maradni, mert olyan gyorsan mozgott és annyira kiszámíthatatlanul, hogy egyikünk sem tudott hosszabb ideig tüzelési helyzetben maradni. A triplán folyamatosan a hat S.E gépünk körül repült, amikor csak lehetőség adódott, rálőttünk. Egy alkalommal észrevettem, hogy a triplánra egyszerre legalább öt különböző gépből, azok mindkét géppuskájából felé mennek a nyomjelzők." Voss gépének kiváló emelkedő és fordulóképességét használva, folyamatosan túljárt ellenfelei eszén. Nagy sebességnél is képes volt gyors fordulókat végrehajtani, így lőni tudta az őt támadó angol gépeket. Miután Voss és McCudden szemberepült egymással, Voss gépének jobb oldalát Hoidge lövései találták el. Az egyik lövés Voss jobb oldalát érve, az áthatolt a tüdején.

Hirtelen abbahagyta a harcot és süllyedni kezdett, gépének légcsavarja leállt. Ahogy lefelé vitorlázott nem láthatta, hogy Rhys-Davids hadnagy a gépe mögé repült, aki egy sorozattal megadta neki a kegyelemdöfést. A Fokker Frezenburgtól északra, Plum Farm közelében zuhant le, éppen csak a szövetséges vonalak mögött. Az angol Tommik Kiegan hadnagy vezetésével a lezuhanása helyén temették el Vosst. Richthofennel ellentétben őt koporsó és katonai tiszteletadás nélkül helyezték örök nyugalomra, ugyanúgy, mint bármely más a fronton elesett katonát. Sírja később feledésbe merült a háború forgatagában.

Miután az 56. század pilótái szétlőtt gépeikkel visszatértek repterükre, találgatni kezdték, hogy vajon ki lehetett az ellenfelük. Egyáltalán nem voltak meglepve miután kiderült, hogy Werner Voss volt az. A JG I-nél semmit sem tudtak Voss heroikus harcáról, és arról sem, hogy gépét milyen nagyszerűen repülte. Wendelmuth hadnagy a Jasta 8 pilótája röviden csak annyit jelentett, hogy Vosst egy hátulról támadó "Sopwith" lőtte le.

Voss kitüntetése között az első és másodosztályú vaskereszt, a lovagkereszt kardokkal, porosz pilótajelvény és a Pour le Mérite (a "Blue Max") is megtalálható. Összesen 48 gép felett ért el légigyőzelmet.

Voss egyike annak a 44292 német katonának, akik a Langemark német háborús sírhelyen nyugszanak, nagyjából 6 km-re Ypres-től, Belgiumban.

Forrás:

• sg.hu Rise of Flight fórum (thx Papa)