1953-ra a Cougar áttervezése helyett végül egy vonalaiban hasonló, ám teljesen új típus jött létre. Az orrsegédszárny a belépőél teljes hosszában helyezkedett el, a gép hossztengely körüli irányítását pedig csűrőlapok helyett spoilerekkel (áramlásrontó) lapokkal oldották meg. A farokvezérsik teljes felülete mozgatható volt, a repülőgép-hordozón való tároláskor a szárnyakat kézi erővel hátra lehetett hajtani. A típus az Armstrong Siddeley Sapphire liszenszváltozatát a Wright J65 hajtóművet kapta meg. Az US NAVY légügyi hivatala két XF9F-9 prototípust rendelt meg, de hogy bonyolultabb legyen az elnevezés, ezt később átnevezték XF9F-8-ra, mivel az XF9F-9 egy másik Cougar továbbfejlesztésnek volt szánva. Mivel még nem állt rendelkezésre a J65 hajtómű utánégetővel készült változata, a prototípus 1954. július 30-án az ennélkül készült hajtóművel emelkedett először a levegőbe. A kevesebb rendelkezésre álló tolóerő ellenére, a típus már az első repülésén megközelítette a hangsebességet. A második prototípus már utánégetős hajtóművel repült, amely a Douglas F4D Skyray után az US NAVY második típusa volt, amely átépte a hangsebességet. 1955. áprilisától a típus az F11F-1 azonosítót (az 1962-ben egységesített elnevezés után F-11F-1) kapta meg. A repülőgép-hordozós teszteket 1956. április 4-én kezdték meg, amikor egy F-11F-1 Tiger leszállt az USS Forrestal fedélzetére, majd onnan indítva ismét a levegőbe emelkedett.

• 
• 
• 
• 
•  

Az F-11F Tiger egyik érdekessége, hogy az első repülőgép volt, amely saját magát lőtte le. Az történt ugyanis, hogy az 1956. szeptember 21-én a 20 mm-es fedélzeti gépágyúval végrehajtott lőteszten, Tom Attridge pilóta két rövid sorozatot lőtt ki. Az alacsony szögű sülyedés közben a gép nekirepült a lassuló lövedékeknek, alaposan megrongálva azt. A pilóta szerencsére sikeres kényszerleszállást hajtott végre a géppel. A Grumman tovább dolgozott a típus fejlesztésén, amely a nagyobb General Electric J79 hajtóművet kapta meg. A két F-11F-1 átalakításával, nagyobb levegő-beömlőkkel készült YJ79-GE-3 hajtóműves változatból lett az F-11-1F, amely 1956 május 25-én repült először. A 35 cm-el megnövelt törzsű, megnövelt tolóerejű J75 hajtóművel a típus 24,466 méteren elérte az impresszív 2.04 Mach sebességet. A mindössze két példányban készült F-11-1F végül nem kapott megrendelést a haditengerészettől. Ennek hiányában a Grumman megpróbált külföldi megrendeléseket szerezni, a svájci légierő tesztjein a Super Tiger jobb teljesítményt nyújtott mint a Saab Draken, a Lockheed F-104 Starfighter, a Dassault Mirage III-nál és a Fiat G.91-nél is. A svájciak ennek ellenére az olcsóbb, de a Super Tiger mögött teljesítményben alig lemaradó Mirage III-at választották. A német, a japán és a kanadai légierő is érdeklődött, ők végül a Lockheed F-104 Starfighter mellett döntöttek. A választás oka a később Lockheed vesztegetési botrányként elhíresült történet volt, amely majdnem tönkretette a már a Lockheed L-1011 TriStar sikertelensége miatt csődközelbe került gyártót.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
•  

Az F-11F-1 az US NAVY hét repülőszázadánál volt szolgálatban, amelyek az USS Ranger (CV-61), Intrepid (CV-11), Hancock (CV-19), Bon Homme Richard (CV-31), Forrestal (CV-59) és Saratoga (CV-60) repülőgép-hordozókon állomásoztak. A Tiger mindössze 4 évig volt szolgálatban, mivel az 1957-ben rendszeresített Vought F-8 Crusader nagyobb teljesítményű és jóval üzembiztosabb volt. A megbízhatatlan J65 hajtómű és az elégtelen hatótávolság miatt az US NAVY törölte az F11F-1P jelű felderítő változat megrendeléseit, ezért csak 199 F-11F-1 (F-11A) példányt gyártottak le. A típust 1961-ben vonták vissza a repülőgép-hordozók fedélzetéről, szárazföldi repülőterekről azonban -gyakorlógépként- a 60-as évek végéig használták. Az US NAVY műrepülő-bemutató köteléke, a Blue Angels 1957-től egészen 1969-ig repülte.

Általános adatok:

• pilóta: 1 fő
• hossz: 14.3 m
• szárnyfesztávolság: 9.6 m
• magasság: 4 m
• szárnyfelület: 23 m²
• üres súly: 6,277 kg
• maximális felszállósúly: 10,553 kg
• hajtómű: 1 darab Wright J65-W-18
• tolóerő: 32.9 kN
• utánégetővel: 46.7 kN

Teljesítményadatok:

• maximális sebesség: 11.000 méteren 1.1 Mach (1,170 km/óra)
• utazósebesség: 929 km/óra
• hatótávolság: 2,050 km
• szolgálati csúcsmagasság: 14,900 m
• emelkedési sebesség: 83 m/másodperc
• szárnyterhelés: 411 kg/m²
• tolóerő/tömeg arány: 0.50

Fegyverzet:

• 4 darab, 20 mm-es Colt Mk 12 gépágyú
• 4 felfüggesztési pont, ezekre az Aero 6A vagy Aero 7A rakéták, AIM-9 Sidewinder levegő-levegő rakéták és 567 literes póttartályok kombinációját lehet felfüggeszteni

Forrás:

• simmarket.com
• www.virtavia.com

Bibliográfia:

• en.wikipedia.org