
A közösség által feltett kérdésekre az 1C kapcsolattartó embere válaszol. Folytatás, frissítések, javítások, külsős fejlesztésekkel és a későbbi verziókkal kapcsolatos infók.
Szerepel a terveitek között a több képernyős megjelenítés támogatása mint ahogy a régi Il-2-ben is van?A későbbiekben igen, de tudnod kell, hogy minden egyes kamera külön van kezelve. Két kamera egymás mellett nagyjából felére csökkenti az elérhető FPS-t, három kamera pedig harmadolja. Ez az Il-2 esetében nem volt komoly gond, mivel nagyon sok FPS megjelenítésére volt képes, ezt felezve vagy harmadolva még mindig elég jó sebességgel futott. A CoD-ban akkor lesz ilyen, ha elég FPS lesz a harmadoláshoz.
Újra engedélyezni fogjátok a korai verziókban látott pilótafülke rázkódást?Azért távolítottuk el, mert a rajongók kérték.
Lesz dinamikus átesés a repülési modellben?Igen, ez az egyik amin az FM programozó dolgozni fog.
Tervezitek a Cliffs of Dover kiegészítését új repülőgépekkel, modokkal, felszereléssel vagy egyéb objektummal kibővíteni a következő rész előtt?Csak a meglévő gépek típusváltozatai, ezekből már nem maradt túl sok. Egy teljesen új gép vagy az eddig csak AI által repülhető verziók a CoD-hez már nincsenek tervben. Az új földi objektumokkal ugyanez a helyzet, mivel a korábbi ilyen irányú kísérleteinkre "nincs szükségünk erre a szarra, miért nem lett inkább xyz" típusú reakciók érkeztek a közösségtől. A földi elemeken dolgozó csapat - velem együtt - már a folytatáson dolgozik.
Működni fog a Ju 87 szirénája?Igen
Valami új infó a Szu-26-ról?Repülni fogsz vele.
A gépek maximális repülési magassága fel lesz emelve a történelmileg ismert ~10-11000 méterre? Ez a legtöbb gépnél jelenleg 7-8000 méter, a Fiat G.50-nél pedig sokkal kevesebb.Igen, ez az egyik amin az FM programozó dolgozni fog.
A nagyon gyenge teljesítményt nyújtó G.50 fel lesz turbózva az eredetihez közeli értékekre? A G.50 maximális sebessége tengerszinten jelenleg ~350 km/óra, ezzel szemben a könyvekben és az online referenciákban 407 km/órát adnak meg. A G.50 5000 méter körüli magasságra tud csak emelkedni, a többféle forrásból származó infók szerint ez 10500 méteren volt.Igen, ez az egyik amin az FM programozó dolgozni fog.
A hűtőt ért találatok sérülést fognak okozni a motornak? Jelenleg csak egy üzenet érkezik, hogy lyukas a hűtő (radiator leak", de a motor tovább dolgozik.Ennek még utána kell néznünk.
A bombázók AI személyzete be lesz programozva, hogy elvégezzék a feladatot? A navigátor navigál? A bombacélzó rávezeti a gépet az oldáshoz? A megfigyelő jelezni fogja a légi és szárazföldi célokat? Vagy a jelenlegi szobrozás megfelelőnek van ítélve?A folytatásban nagymértékű továbbfejlesztését tervezzük.
Lesz animáció a gépelhagyáshoz és/vagy a pilóta nézetből végrehajtható ugrás, nézelődéssel egybekötve az ejtőernyőn lógva?Rengeteg animáció javításán dolgozunk, beleértve az inverz kinematikát is (az elérni kívánt pozícióhoz kiszámolja a szükséges mozgást), ez is a folytatáshoz fog elkészülni. A saját nézetből végrehajtató gépelhagyás egy ideig benne volt a játékban.
Kaphatnánk hozzáférést az AI programozáshoz, hogy felülírhassuk/javíthassunk rajta? Ez nagy előrelépés lenne, mert sok felhasználó egyben tapasztalt programozó is, ezt jól lehetne hasznosítani.Erre jelenleg nincs lehetőség, először is egy stabil és könnyen megérthető AI programkódra van szükség. Mellesleg nem tudom elképzelni, párhuzamosan hogyan dolgozhatnánk a külsősökkel ugyanazon.
Az UBI intró wmv videó mikor lesz végelegesen javítva? Ez az ATI kártyákat 2D módba és kis teljesítményre kapcsolja és ha a felhasználók nem törlik ki vagy nevezik át, akkor nagyon gyenge teljesítményt nyújtanak. Ez a legtöbb ATI felhasználóra érvényes, azt hiszem. Nem kaphatnánk egy statikus UBI logót a videó helyett? Ez megkímélne minket a teljesítménycsökkenéstől, titeket pedig a hiba megkerülésétől a programkódban.Ennek még utána kell néznünk.
Fejlődni fog a track felvétel? Most rengeteg probléma van vele, ki kell lépni repülés közben a felvétel indításához, kézzel kell megadni a track fájlnevét, majd repülés közben megint ki kell lépni, a leállításához. Ezt ráadásul gyakori fagyások is megnehezítik.Jelenleg nem elsődleges fontosságú, komoly változások, különösen a tejles folyamatban csak a folytatásban lehetségesek.
A "szellempontok" (légi célpontok) javítva lesznek? Ezek nem valós vagy valós de eltűnő online célok? Jelenleg az online szervereken egy távolból látható célponthoz közelebb érve az eltűnik. Ezt ki lehet küszöbölni a MeshShowLod=1 beállításával, de teljesítménycsökkenés az ára.Ezzel még nem találkoztunk, a pontokat a grafikus kód olyan része rajzolja ki, amelyet már teljesen újraírtunk.
Javítani fogjátok a felhasználói felületet, hogy kevésbé legyen esetlen és sokkal ergonomikusabb legyen (jelenleg egyszerű dolgokhoz is sok kattintás kell).Igen, a folytatásban. Jelenleg térünk át az új felületre, amin sokkal könnyebb dolgozni. Teljesen újraépítjük.
Látunk majd olyan többjátékos bevetéseket a CloD-ban, mint a régi Il-2-ben?Nem értem a kérdést. Ahogy mi látjuk a CoD már most Il-2 stílusú többjátékos móddal rendelkezik. Már egészen biztosan nem lesznek nagyobb változások az online játékmódokban, a felhasználói felületen vagy bármi hasonlóban.
Tervezitek gombokkal vagy tengelyről vezérelhető precíz zoom használatát, ahogy a régi Il-2-ben volt?Rengeteg tervünk van a kamerák és a nézőpontok fejlesztésére.
Az folytatásokhoz készült új grafikai effektek (mint pl. az időjárás) a Cliffs of Dover-ben is meg fognak jelenni?A régi Il-2-ben már megismert módhoz hasonlóan fogjuk megoldani. A fejlődést a folytatások kötik össze. Csak egy példa, mi soha nem adtunk ki olyan javítást a Forgotten Battles-hez, amiben a Pacific FIghters-ből származó új programkód lett volna. Ez csak úgy valósulhatott meg, hogy megvetted a PF-et és rátelepítetted az FB-re (merged install). Pontosan így lesz a CoD esetében is.
Luthier (vagyis Ilja) tudja, hogy mennyire csalódottak lennénk, ha a folytatásokat nem lehetne összevonni a sorozat korábbi részeivel?Természetesen.
Az új patchről egyelőre semmi infó.
Az 1C olyan kapcsolattartót talált, aki sajnos nem beszél angolul, a válaszokat egy program fordítja le oroszról angolra, ezért olyan szófukar. A félreértéseket elkerülendő Ilja - aki tökéletesen beszél angolul, az Egyesült Államokban lakik - hozzászólása sem maradhat ki:
Úgy látom ezek a válaszok néhány itteni és a kedvenc sukhoi.ru fórumon található emberke a sorok között olvasva úgy értelmezi az egészet, hogy a specifikus kérdések szerint a teljes projektet el akarjuk dobni.
Ez egyáltalán nincs így:
Csak az adott kérdésre válaszoltam és nem érintettem a nagyobb erőfeszítseket. Ezek nem változtak, grafika gyorsítás, a launcher hibák, fejlesztett repmodell, stb. mind a korábbiaknak megfelelően folyamatban van.
Egyensúlyozni próbálunk a régi támogatása és egy új játék fejlesztése és között, mindezt egyazon időben. Ezt senki sem csinálja így. A legtöbb nagy fejlesztő csak kiadja a játékokat, ezeket egy hónapig támogatja majd átvált az új füzetős tartalomra, függetlenül a játék állapotától. Mi ellenben nem csak a nagyobb hibákat próbáljuk befoltozni, hanem a működő dolgokon is igyekszünk javítani. Mindezt már a kiadás óta 7 teljes hónapja teljesen ingyen csináljuk, miközben párhozamosan dolgozunk a CoD továbbfejlesztésén és a folytatáson is.
Éppen ezért néhány dolog egyszerűen nem lehetséges. Néhány esetben ez a korlátozott erőforrások miatt van. Nem tudunk új repülhető típust készíteni a CoD-ba, mert ez egyel kevesebb ilyet jelent a folytatásban. Néhány más esetben minden csak idő kérdése. Vannak olyan átfogó változások, amelyek csak nem sokkal a folytatás kiadása előtt lesznek készen. Az animációk egy ilyen dolog, olyan sok elemmel, amit egyszerűen nem lehet fél gigás javítássá alakítani és egy hónappal a folytatás megjelenése előtt kiadni a CoD-hoz.
Hogy mindenképpen értsétek mire gondolok, folyamatosan dolgozunk a CoD fejlesztésén. Senki sem fogja eldobni vagy abbahagyni. Lesznek javítások. A folytatásra vonatkozó válaszaim csak azokra a bizonyos dolgokra vonatkoznak. Kérlek titeket, ne keressetek mélyebb mondanivalót a sorok között!
Forrás: