
Az Il-2 FMB (Full mission builder - bevetés tervező) sem volt piskóta, hiszen nem kevés időbe és próbálkozásba került, mig sikerült kiismernem. Oleg mostani képein a Storm of War FMB látható, ami csak az értő szemnek érdekes. Nézzük sorjában: az adott bevetés összes objektuma kilistázható, vagyis gyorsan és egyszerűen ki lehet szúrni azt, ami nem odavaló. Az objektumok listája sorba rendezhető, így például nem kell végigtekerni a szövetséges oldal repülőgépeit, ha egy messzerre van szükség. Egyenként állítató a repülőgépek szériaszáma, lajstromjele, taktikai azonosítója, festésének kopottsága. Külön díszítés mehet a gép orrának jobb és bal oldalára (noseart), természetesen állítható az AI pilóta képzettsége és a megszabott feladata. Finomhangolhatóak a lőszerfajták (pl. 3 páncéltörő után 1 nyomjelző, majd megint 3 páncéltörő, vagy a nyomjelzők teljesen kihagyva), miközben folyamatosan látni a gép megengedett és éppen aktuális felszállósúlyát. Az utolsó képen a teljes méretű térkép látható.